Petőfi Vándorszínház
Premier március 15-én az Új Színházban
Ferenczi György, a Rackajam, Szabó Sipos Barnabás és a Kossuth szakállas honleányok közreműködésével, a forradalom ünnepén bemutattatik a közelmúltban alakult Petőfi Vándorszínház első produkciója, a Költő utazása.
Petőfi Sándor huszonkét éves, mikor merész vállalkozásra szánja el magát, otthagyja biztos állását a Pesti Divatlapnál és szíves meghívásokat elfogadva felvidéki utazásra indul. Az utazásról íródott Uti jegyzetek adják az előadás prózáját és dramaturgiai vázát.
Az előadás zenei alapja a Hangzó Helikon sorozatban, 2006-ban megjelent Ferenczi: Petőfi lemez. Ferenczi György ezzel az albummal nem kevesebbet tett, mint leemelte távolságtartó, unalmas piedesztáljáról a fiatal költőt és 21. századi mondanivalóvá formálta költeményeit.
A produkció megálmodója, rendezője és látványtervezője Pál Kálmán képzőművész, aki az elmúlt években olyan utcaszínház és képzőművészet határán táncoló produkciókkal mutatkozott be, mint a Szépemlékgyűjtő hagyatéka vagy a Mulen Rúzs.
Az eredmény egy klasszikus irodalmi alapokon nyugvó, sodró hangulatú vidám zenés utazás, ami a társulat szándékaka szerint egy trilógia első darabjaként került színpadra március 15-én, az Új Színházban.
|
|
Petőfi Vándorszínház: A költő utazása…
Az előadásban Petőfi versek, rock, blues és népzene mutogatós képekkel hemperegnek. A Kossuth szakállas nők nem hemperegnek az előadásban, de segítenek és lelkesek mint minden biedermeier majorett.
A százhatvan éve élt költőről a zenekar bebizonyítja, hogy ma is él. Igazi attrakció, igazi magyar világszám!
Az előadás Petőfi Sándor úti leveleinek és verseinek felhasználásával, Ferenczi György és a Rackajam zenéjével, Pál Kálmán ötlete alapján és rendezésében valósult meg. Bemutatója 2008. március 15-én volt az Új Színházban, azóta a Petőfi Vándorszínház járt a MÜPA színpadán, a PIM Nyári Fesztiválján, a Millenárison, a Zsámbéki Színházi Bázison, Pécsen, Érden, Biatorbágyon…
Játszó személyek:
A költő hangja: Szabó Sipos Barnabás
Zenész csepürágók: Ferenczi György
Bizják Gábor
Apáti Ádám
Jankó Miklós
Kormos Levente
Pintér Zsolt
Honleányok: Bálint Tünde
Gulyás Réka
Pilári Lili Eszter
Dramaturg: Borsa Kata
Zene: Ferenczi György és a Rackajam
Rendezte és tervezte: Pál Kálmán
Sajtóanyag a premierről:
Petőfi Vándorszínház
Premier március 15-én az Új Színházban
Ferenczi György, a Rackajam, Szabó Sipos Barnabás és a Kossuth szakállas honleányok közreműködésével, a forradalom ünnepén bemutattatik a közelmúltban alakult Petőfi Vándorszínház első produkciója, a Költő utazása.
Petőfi Sándor huszonkét éves, mikor merész vállalkozásra szánja el magát, otthagyja biztos állását a Pesti Divatlapnál és szíves meghívásokat elfogadva felvidéki utazásra indul. Az utazásról íródott Uti jegyzetek adják az előadás prózáját és dramaturgiai vázát.
Az előadás zenei alapja a Hangzó Helikon sorozatban, 2006-ban megjelent Ferenczi: Petőfi lemez. Ferenczi György ezzel az albummal nem kevesebbet tett, mint leemelte távolságtartó, unalmas piedesztáljáról a fiatal költőt és 21. századi mondanivalóvá formálta költeményeit. A produkció megálmodója, rendezője és látványtervezője Pál Kálmán képzőművész, aki az elmúlt években olyan utcaszínház és képzőművészet határán táncoló produkciókkal mutatkozott be, mint a Szépemlékgyűjtő hagyatéka vagy a Mulen Rúzs.